Mit tegyen ha darazsak költöztek a telkére?

 

  • Először mindig keresse meg a darazsak fészkét, illetve esetleges bejutási lehetőségeiket a lakótérbe!
  • Ha rátalált a darázsfészek , vagy a rovarok helyére, akkor szánjon pár percet a probléma súlyosságának felmérésére!
  • Ha a darázsfészek helyett csak lyukba/lyukakba beszálló darazsakat lát, akkor figyelje a fészekbejáratot/bejáratokat egy percen keresztül! Ha egy perc alatt egymást felváltva szállnak ki-be a darazsak, akkor nagy létszámú kolóniáról van szó. Mindig álljon biztos távolságban, mert mindig fenn áll annak a veszélye, hogy a darazsak ok nélkül is Önre támadnak!

 

 

Amikor okvetlenül szakembert kell hívnia:

 

  • Ha nem elérhető a darázsfészek, vagy úgy véli, hogy valamiféle bontásra lesz szükség, hogy a darazsak közelébe lehessen férkőzni.
  • Ha látja a fészek pontos helyét, de úgy véli, hogy annak mérete, illetve a rovarok létszáma miatt nem lesz képes a szabadforgalmú szerekkel irtást végezni.
  • Ha egy lódarázs kolónia fészkel a telkén, akkor egyáltalán ne próbálkozzon házilagos darázsirtással, mert ezek a darazsak nagyon veszélyesek!

 

 

 

 

 

 

 

  

Amit sose tegyen darázs okozta probléma esetén:

 

  • Ha zümmögést és kaparászást hall a falban, ne bontsa meg azt, mert valószínű, hogy darazsak rejtőznek mögötte!
  • Ha lát egy lyukat valahol, ahol a rovarok közlekednek, akkor megtalálta a darázsfészek helyét. Sose tömje be a lyukat, mert a darázsirtás ilyen módon (elszigeteléssel) nem lehetséges! Az állatok új lyukat, vagy rést rágnak maguknak a gipszkartonon keresztül, így a lakótérbe is bejuthatnak.

 

Darázsirtás rendelhető!

 

Címkék: rovar lódarázs darázs darazsak darázsfészek

Hazánkban körülbelül egy éve kezdték el használni a rovarok irtására alkalmas porozógépes rovarirtást, mely módszert Angliában már évek óta alkalmaznak. Ez az újfajta irtásmód jól alkalmazható darázsirtáskor, méhirtáskor, hangyairtáskor és a kültéren történő különleges kártevők (verőköltő bodobács, vaspondró, futrinka) elleni védekezéskor is.

 

Tudnivalók darázs vagy méhirtás előtt:

 

 

 Mire számíthat,  akkor ha a darazsak, méhek rejtett helyen vannak, vagyis a darázsfészek, méhkas nem látható, csak egy rést, lyukat lát, amelyen keresztül a rovarok ki-be közlekednek?

 

Ilyen esetben olyan céget válasszon, akik porozógéppel dolgoznak. A porozógéppel bontás nélkül képes a rovarirtó szakember darázs vagy méhirtást végezni, mert a gép szára olyan kicsi, hogy a rovarok által használt rés elég a rovarirtó por bejuttatásához. A gép nagy nyomáson 1-2 méterre képes ellőni a rovarirtószert. Ezzel a módszerrel a darázsfészek, vagy méhkas fizikai eltávolítása nélkül is eredményesek lehetünk, hiszen a gépbe töltött por nagy előnye, hogy nem szívódik fel, mint egy vizes oldat, hanem szétterül, megül a felületeken és tartósan elpusztít minden rovart, ami áthalad a kezelt területen. Darázsirtáskor vagy méhirtáskor nem kell attól rettegni, hogy a szakember mit tesz tönkre, hiszen ilyenkor még a gipszkarton átázásának veszélye sincsen meg. A rovarirtószer csak a rovarok szervezetére hat, emberre vagy háziállatra teljesen veszélytelen.

 

 

 

Mire számíthat,  akkor ha a darazsak, méhek rejtett helyen voltak, és Ön eltömte az egyetlen közlekedési útjukat purhabbal?

  • Ilyen esetben mindig nehéz dolga van a rovarirtónak. A bontás nélküli irtás ígérete ilyenkor sok esetben semmisé válik, hiszen a tulajdonos szinte lehetetlenné teszi a darázsirtó munkáját. A padláson való vizsgálódáskor (ha van, illetve, ha ez lehetséges), sokszor megleli a darazsak fészkét a mester, ilyenkor viszonylag könnyen elpusztíthatóak a betolakodók.
  • Ha a padlásról nem megoldható a darazsak, méhek irtása, akkor a szakember először a tömítőanyag eltávolítását kísérli meg, majd ha ez nem vezet célhoz, akkor egy fúró segítségével ejt néhány lyukat a darázsfészek vélt helyénél, hogy így segítse a por bejutását a rovarokhoz. Ha a rovarirtó porozószer nem jut be a darazsakhoz/méhekhez, akkor bontást kell alkalmazni.
  • Ha a rovarok kaparászását, zümmögését már a mennyezeten (gipszkartonon, lambérián) keresztül hallani, akkor belülről is elvégezhető az irtás. Ekkor a gipszkartonon ejtett apró furaton keresztül fújatható be a por. A gipszkartont ilyen esetben felesleges félteni, a szakembert munkájában akadályozni, hiszen a rovarok előbb-utóbb úgyis kárt tennének benne (átrágnák magukat). Ha belül nem hallani a zsongást, akkor kívülről, minimális megbontással orvosolják a problémát.

 

Mire számíthat,  akkor ha a darazsak, méhek fészke látható a padlás sarkában a szigetelőanyag között?

  • Ilyenkor a kolónia egy része látszik csak, a darazsak fészke, vagy a méhkas másik fele a szigetelőanyag alatt bújik meg. Ekkor a szakember szétrombolja a fészket, felhajtja a szigetelőanyagot, ott ahol a rovarok vannak, és rovarirtó szerrel kezeli a kolóniát, és a körülöttük lévő környezetet. Ilyenkor szintén a porozógépes darázsirtást/méhirtást jobb előnyben részesíteni, mert egyrészt nincs meg annak a veszélye, hogy átázik a gipszkarton, másrészt a por tartósan megül a felületeken és folyamatosan pusztítja a fészekbe visszaérkező méheket/darazsakat. Ha kívülről látszik egy megközelíthető, a rovarok által használt közlekedési hely, akkor a szakember ott is bejuttatja a port.

 

 

Darázsirtás és méhirtás rendelhető a kattintás után!

 

 

Címkék: darázsirtás darazsak darázsfészek darázsirtó méhirtás

A szakértelem nélküli aeroszolos, forróvizes és tűzzel való házilagos darázsirtás veszélyes! Ezen irtások többségének darázscsípés és sérülés a vége!

 

A darázscsípés és annak tünetei:

 

A darazsak csípése okozta ártalom leggyakrabban helyi tünetként jelentkezik. A szúrásnak kitett személyek elenyésző részénél (elsősorban az ismételt szúrások következtében) alakul ki túlérzékenység (allergia). Az allergiára hajlamos személyeknél alkalmanként súlyos tünetek is előfordulhatnak, sőt életveszélyes állapot, akár halálos kimenetelű anafilaxiás hiperreakció is jelentkezhet.

Egyetlen darázscsípés 10-30 percen belül általában csak duzzanatot, helyi vérbőséget és fájdalmat okoz, mely a csípés környékére is átterjedhet. Esetenként kialakulhat a beszúrás helyén bevérzés, illetve sejt- és szövetelhalás is. A fájdalom 30 perctől - néhány óráig, a viszketés akár napokig tarthat. A szúrás gyakori elfertőződése a darazsak „hullaevő” tulajdonságával függ össze.

 

Darázscsípés helyi tünetei:

 

Ezek a szúrás helyén mutatkoznak. Egy-egy darázscsípés esetén a helyi tünetek csakis akkor válhatnak életveszélyessé, hogyha a darázs szúrása a légutakat (pl. a nyelvet és a toroktájékot) éri, mivel a keletkező helyi duzzanat a laza kötőszövetek miatt elzárja a levegő útját.

 

Magyarországon az embereknek csak 2-3%-a túlérzékeny, 97%-uknál csak helyi reakció mutatkozik.

 

Darázsirtás rendelhető a kattintás után!

 

Címkék: darázs darázsirtás darazsak darázscsípés

Darázscsípés utáni tünetek

 2021.07.01. 16:27

A darázscsípés tüneteinek súlyosság szerinti besorolása:

 

 

Enyhe tünetek:

A darázscsípés után test szerte (pl. tenyéren, talpon, végtagokon) viszketés, bőrpír esetleg csalángöb észlelhető.

 

Súlyos tünetek:

Többszörös darázscsípés esetén (a méreganyag enzimeinek hatására) viszont sejt- és szövetkárosodás, bevérzés, vérnyomásesés, fokozott bélműködés, szédülés, ájulás, légzési nehézség, vérvizelés, bénulás és beszédkiesés alakulhat ki.

 

 

 

Életveszélyes állapot - Anafilaxia:

A darázscsípésre allergiás ember azonnal és hevesen, gyakran robbanásszerűen reagál, amely hirtelen kezdődő, gyorsan kialakuló, az egész szervezetet érintő, életveszélyes allergiás válaszreakcióban nyilvánul meg és a keringés, illetve a légzés összeomlásához vezethet.

 

A híres túlélőembert, Bear Gryll-t egy méh csípte meg egyik utazásán. Rögtön mutatkoztak rajta az allergia jelei:

 

  Az anafilaxiára utaló tüneteket mindig vegye komolyan!

 


 

Darázscsípés okozta anafilaxiás tünetek:

 

 A szapora pulzus, a kipirult bőr, a fektetéskor is alacsony vérnyomás, a csalánkiütés, a fulladásérzés, a torokszorítás, a szédülés, az általános gyengeség érzése, a halálfélelem, ziháló légzés, a szem, a fül, az ajkak, a nyelv és az arc duzzanata, a vérnyomásesés miatti ájulás és eszméletvesztés, valamint szívritmuszavar.

Az anafilaxia az esetek egy részében enyhe lefolyású és kezelés nélkül is elmúlhat, viszont a halálos roham, az anafilaxiás sokk is kezdődhet enyhe tünetekkel! Ha a duzzanat nem a darázscsípés helyén keletkezik, vagy ha fulladás, ájulás érzése lép fel, akkor a következő csípéskor már komoly anafilaxia kialakulásával kell számolni!

 

A darázscsípés és a vele járó kellemetlenségek megelőzhetőek, ha megfelelő szakértelemmel rendelkező egészségügyi gázmester végzi a darazsak kiirtását! Az anafilaxiás sokk halállal is végződhet, ha teheti, mindig hívjon darázsirtó szakembert!

 

 

Darázsirtás rendelhető a kattintás után!

 

Címkék: darázsirtás darazsak darázscsípés darázsirtó

Darázsirtó spray és a repülő rovarok elleni aerosol (légyirtó). Melyik a jobb?

 

Darázsirtás céljára mindkét készítmény használható, mert taglózó hatással rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy a közvetlenül lefujt darazsak rövid idő alatt mozgásképtelenné válnak, majd elpusztulnak.

 

Darázsirtó aeroszol:

 

  • Egy speciális szeleppel van ellátva a palack, ami vékony sugárban 3-4 méterre lövi a darázsirtó készítményt. Mindig alaposan rázza fel a palackot használat előtt! A darázsfészek célbavétele után, fújja a darazsakra a  palack tartalmát úgy, hogy közben tartson rövid szüneteket a fújások között. A darázsirtás lehetőleg a kora reggeli vagy az esti órákban történjen. Ekkor tartózkodik a legtöbb darázs a fészekben, illetve ekkor még kevésbé aktívak.
  • Előnye, hogy a magasan lévő darázsfészek is elpusztítható vele, illetve nem kell közel mennie az állatokhoz.
  • Hátránya az, hogy csak kis fészekre alkalmazható, mert a palack vékony sugárban lövi ki a szert, nagy felületet hatékonyan nem lehet vele kezelni.

 

 

 

Repülő rovarok elleni aeroszol:

 

  •  Ez a készítmény szinte minden lakásban fellelhető. A nevében is benne van, hogy a repülő rovarok elleni védekezéshez használható. A legtöbb esetben szúnyog, légy és darázs ellen alkalmazzák, de kisebb fészek esetén házilagos darázsirtás is lehetséges vele. A darázsirtó aeroszolhoz képest kisebb a taglozó hatása, ezért többet kell belőle felhasználni, és közvetlen közelről (karnyújtásnyira) kell vele irtani. Használat előtt alaposan fel kell rázni! A darázsfészek célbavétele után, fújja a rovarokra a  palack tartalmát addig, míg mozgást észlel.  A darazsak irtására a kora reggeli és az esti órák a legmegfelelőbb időpontok.
  • Előnye a darázsirtó aeroszollal szemben, hogy ha darazsak jutnak be a lakótérbe, akkor zárt térben, a levegőbe fújva tud ellenük védekezni.
  • Hátránya, hogy nagy darázsfészek kezelésére nem alkalmas, illetve közel kell mennie a darazsakhoz.

 

Hogy melyik a jobb, az Ön számára a legmegfelelőbb aerosol, azt maga a helyzet dönti el.

 

Házi darázsirtás helyett, profi darázsirtók!

Címkék: darázsirtás darazsak darázsfészek darázsirtó aeroszol darázsirtó

Darazsak általános leírása

 2021.06.29. 17:00

A darazsak nagy termetű, hártyás szárnyú rovarok, testük fekete-sárga rajzolatú és a méhekkel ellentétben csak gyengén szőrös. Összetett szemeik nagyjából vese alakúak. Csápjaik térdesen hajlítottak. Rágóik nagyon fejlettek, zsákmányszerzésre és a darázsfészek építésére használják. Teljes átalakulással fejlődnek.

A darázs nem csak más rovarok testéből, hanem az emlősök és az ember bőréből is sérülésmentesen vissza tudja rántani a fullánkját. Mivel a potroh a torhoz rendkívül mozgékonyan ízesül, így ez a rovar minden irányban hatékonyan használja fegyverét.

A darazsak államokban, egyéves családokban élnek. Ha nem végeznek darázsirtást, akkor a darázsfészek lakóinak nagy része elpusztul, csak a nőstények telelnek át. Az államokban bizonyos kasztok alakulnak ki, vannak királynők, hímek és dolgozók. Egy államhoz csupán csak egy királynő tartozik. A darázsfészek fajok szerint más-más alakú, nagyságú és elhelyezkedésű. A fészek építőanyagaként általában növényi anyagok, elsősorban farostok szolgálnak.

 

Darazsak és az általuk épített darázsfészek:

 

       német darázs                lódarázs                      francia darázs 

    

Darázsirtás rendelhető Pest megyében!

 

Címkék: rovar lódarázs darázs darazsak darázsfészek

  • A lódarázs az egyik legelterjedtebb darázsfajta a Földön. Koratavasszal ezek a rovarok egyedül élnek. A megtermékenyített nőstények ilyenkor a darázsfészek megépítéséhez szükséges növényi rostokat gyűjtenek. A királynők keresnek egy számukra megfelelő helyet, ahol nekikezdenek a darázsfészek építéséhez. Májusra akár húsz sejtből álló fészket is építhet a magányos darázs, melyben már az első utódok is helyet kapnak.

 


 

  •  A petékből kikelő dolgozó rovarok a királynő lányai, akik nem képesek a peterakásra. Nekik két feladatuk van, a fészek és későbbi testvéreik gondozása. A királynő ezután csak a peterakásra koncentrál, minden más feladatot a dolgozók végeznek el. A darazsak 4 hónapig is építhetnek egy gigantikus fészket, bár ilyet ritkán lát az ember.
  • Augusztusban, amikor a legtöbb lárva és báb van a darázsfészek belsejében, akkor a legveszedelmesebbek a darazsak.

 

 

 

  • Az utolsó lárvák ősszel kezdik meg a bebábozódást, ezekből lesz a királyi nemzedék, akik képesek lesznek a szaporodásra. Október közepén a királyi lárvák kikelnek, de még két hétig a dolgozó darazsak gondoskodó szárnyai alatt élnek, mielőtt kirepülnének. Csak a megtermékenyített nőstények maradnak életben. Sziklahasadékokba és fákba bújnak el a hideg elől.  A darazsak életben maradását a következő tavaszig a szervezetükben elraktározott cukor segíti. Tavasszal az előző évi fészkek üresen állnak helyükön, hiszen minden újra kezdődik elölről. Egy megtermékenyített nőstény új helyet keres magának, új fészket épít, és egy teljesen új kolóniát hoz létre.

 

Darázsirtás rendelhető, a kattintás után!

 

Címkék: lódarázs darázs darazsak darázsfészek

süti beállítások módosítása